Praga – Magione

Ezúttal Joky magasodott a mezőny fölé

(Praga – Magione – 2017.01.08)

 

Az újév első bajnoki versenyére 11 fő érkezett. Köztük Joky, aki hosszabb kihagyás után tért vissza ismét a Praga bajnokság mezőnyébe, és ha már visszatért nem elégedett meg akármilyen helyezéssel. Magione rövid, kanyarokkal tűzdelt pályáján a 150 km-es versenytáv teljesítéséhez 60 kört kellett megtenni a versenyzőknek, ami nem kicsit volt izzasztó. Ennek eredményeképpen elég sok volt a rontás, hárman a verseny feladására is kényszerültek, de a nagy többség helyt állt.

Az időmérő – szokott módon – elég szorosan alakult. Joky pole ideje (1:10.788) volt egyedül 1:11 alatti, de mögötte a 2. és 8. helyezett köridők 1:11.125 és 1:11.880 közé sorolódtak.

A rajt problémák nélkül indult, az első kanyaron is nagyon szépen átjöttek az autók, a cm-es közelségek ellenére. A második kanyar volt még kritikus, itt sem történt nagy probléma, csupán Somaher és Sheeny koccantak kissé egymáshoz, amelyet a külső íven Somaher mellett haladó Will szélesebb fordulással ki tudott kerülni. A hosszú egyenesre fordító kanyart már liba sorban haladva abszolválta a mezőny. Will viszont fél autójával kiszaladt a fűre és a kövérebb gázadásnak megpördülés és egy erős falba csapódás lett az eredménye. Miután a sérült autóval visszadöcögött az aszfaltra, messze elmaradt a mezőnytől.

Az első kör végén Sheenynek kellett mindjárt a boxutcába hajtani, mert a verseny elején elfelejtette a versenyre feltankolni az autót. Ezzel nagyon nagy hátrányt magára rántva az utolsó helyre került. Az élen eközben a rajtrácsnak megfelelő pozíciókban követték egymást a versenyzők, mígnem Lóránt a 3. kör elején elmérte a féktávot és kissé kiszaladt a fűre. Zolee ki tudta használni és Lóránt elé juttatta piros Pragaját.

A következő körökben harcoló párok alakultak ki. Az élen haladó Jokyt Kornél Bana követte, Zolee Lóránttal harcolt, Antlipisti Somahert figyelte a tükörben. A mezőny második fele kezdett szétszakadozni, csupán Will közeledett nagy tempóban az előtte haladó Szabbyra. Amikor támadási közelségbe ért, Szabby hibátott, így a pozíciót könnyen megörökölte. Nemsokára Árpi mögé is odaért Will, de 4-5 előzési próbálkozásokkal teli kör után tudott csak felülkerekedni. Majd 6-7 kör múlva Csordás Lacit is utolérte és megelőzte Will, így visszakapaszkodott a 7. helyre.

Az élen bebetonozódni látszott az állás, amikor a 24. körben Zolee azt láthatta maga előtt (miközben a tükörben Lórántra is figyelnie kellett), hogy Kornél kicsúszott és épp a pályára tér vissza.

Kornél ugyan az őt követő kettős előtt tudott maradni, de az addig kiépített nagy előnye szerte foszlott, Joky támadása helyett most már a mögötte haladókra is kellett figyelnie. Így kialakult néhány kör erejéig egy hármas fogat. Először Zolee ment kereket cserélni, a következő körben Lóránt is így tett, a sorrend és a közelség maradt, de nem sokáig. Most Zolee hibázott, egy kicsit szélesre vette a hátsó kanyarok egyikét, amit Lóránt kihasznált.

Kornél 3 körrel később ment a boxba és miután újból pályán volt, már Lóránt támadta. Zolee távolabbról figyelte, hogy előtte még hosszú körökön keresztül dúl a csata, de a pozíciók nem változtak. Nem úgy a mezőny végén, ahol az első etapban jó tempót autózó Will hibát hibára halmozott, így hátraesett.

A verseny végén 3. helyen Lóránt, 2. helyen Kornél Bana ért át a célvonalon…

Az 1. helyezett pedig nagy előnnyel és kiváló, hibamentes vezetéssel Joky lett, gratulálunk!

 

2017.01.11
Will