GT2 – MVMPGP

Az utolsó előtti fordulóban eldőlt a bajnoki cím?

 

Az 5. futamhétvégén Majura Valley Motorsport Park pályájára, annak is a GP verziójára látogatott a Perfectsim GT2 bajnokság mezőnye. Ez a valóságban nem létező pálya igencsak nehéz vonalvezetésű, nagy kihívás úgy beállítani az autókat, hogy a teljes 6,5 km-es körön kezesbárányként viselkedjen. A pályavonal egyébként nem sikerült rosszul a készítőknek, a nehézsége ellenére élvezetes itt róni a köröket.

Az idő előrehaladtával és a bajnokság vége felé közeledve sajnos egyre kisebb létszámmal vágunk neki az aktuális versenynek. Ezúttal csupán 10 versenyző állt fel a rajtrácsra és abból is mindössze 5-en fejezték be a küzdelmet. 🙁

Az időmérő nagyon szorosan alakult, az első 5 helyezett között csupán 3 tized mp. különbség volt, amely a hosszú és mindenkinek ismeretlen pályát figyelembe véve nagyon érdekes futamot ígért.

A rajtrácsra a következő sorrendben álltak fel a versenyzők:
Lóránt – Banacory – Antlipisti – Zolee – Somaher – Will – Foton – Mykee – Joky – Szabby

05_01_rajt

A rajtnál Antlipisti ragadt be, akit emiatt többen is meg tudtak előzni már az egyenesben. Az első kanyart az eddig megszokott precizitással abszolválta a csapat, nem történt semmilyen probléma. Somaher kiváló rajtjának köszönhetően már az első kanyar után a 3. helyen autózva támadta Banacory BMW-jét, és nagyon hamar végre is hajtotta az előzést.

05_02_első_kanyar 05_03_Somaher_Banacory

Az élen Lóránt haladt és az első körökben a mögöttes csaták okán kissé meg tudott lógni. Amikor Somaher kilépett Banacory támadási hatóköréből, lassan elkezdett felzárkózni Lórántra olyannyira, hogy a 4. körben már támadó közelségben figyelte az elöl haladó minden apró hibáját.
Közben a mezőnyben is alakultak ki nagy csaták. Foton és Mykee találtak egymásra 2-3 kör erejéig és a 3-4-5. helyen autózó Banacory-Zolee-Will került nagy harcba. Utóbbi hármas sok-sok körön keresztül küzdött a 3. hely megszerzéséért. Először Zolee támadta folyamatosan Banacoryt. Az egyik kanyarban mindketten kissé szélesen fordultak, amelyet lesipuskás módon Will tudott kihasználni és beugrott a két BMW közé a kék Ferrarival. Majd a következő körben Will Banacoryt is meg tudta előzni, de csak rövid ideig, mert a pálya közepén lévő hosszú egyenesben Banacory Will mellé tudott kerülni. A következő kanyarban Will a szélesebb ívről Banacory alá szeretett volna fordulni (a jobb kigyorsítás reményében) és meg is lett volna. De jött Zolee, aki Willen megtámaszkodva fordult, őt odébbtessékelte, sőt Banacory mellett is el tudott menni.

05_04_Banacory_Will_Zolee 05_06_Banacory_Zolee_Will

Eközben a közelben ólálkodó Antlipisti, aki nagyon jó tempóval jött az előbb említett hármas után, nagyon közel ért. A célegyenesre fordító kanyarban Willnek kellett fékeznie, hogy nehogy Banacoryval akadjon össze, amitől a kigyorsítása nagyon rossz lett és emiatt Antlipisti meg tudta előzni az 1-es kanyarban.

Mindeközben Foton meglépett Mykee elöl és holt térben kezdte el róni a köröket. Mykee viszont a nyakába kaptai Jokyt. Az élen Lóránt nem adta könnyen magát, Somaher a jobb tempója ellenére sem tudott felülkerekedni, míg végül a 8. körben megtört a jég és Somaher át tudta venni a vezető pozíciót Ferraris versenytársától.

05_07_Joky_Mykee 05_08_Somaher_Lorant

Somaher az élen a saját tempóját autózva növelni tudta az előnyét, de a 12. körben az egyik kanyart elmérte és mire visszajött a kavicságyból annyi időt vesztett, hogy Lóránt vissza tudta előzni. A boxba új gumikért, üzemanyagért egymás után ment be a két éllovas. Sőt kb. 2 mp.-es hátrányban, a 3. helyen haladó Banacory is követte őket a pitbe.

A második etap az elsőhöz hasonló forgatókönyvet hozott az élen haladó két pilóta közt, Somaher lassan ismét utolérte Lórántot és egy adódó alkalommal meg is előzte. A végéig már nem hibázott, így nagyobb előnyt is kiautózott Lóránt előtt, akit viszont az utolsó 5 körben az 1 mp-en belül mögötte jövő Banacory veszélyeztetett, de végül nem tudott felül kerekedni.

A 10 fővel induló versenyt végül csupán 5-en fejezték be. A bronzérmes Banacory, míg az ezüstöt kiérdemlő versenyző Lóránt lett:

05_09_harmadik_Banacory 05_10_masodik_Lorant

A verseny aranyérmese kiváló tempóval és teljesítménnyel Somaher lett, gratulálunk:

05_11_elso_Somaher

 

Esélylatolgatás:

Mivel ez volt az utolsó előtti versenyhétvége, tehát már csak egy futam van hátra, időszerű megnézni mi is a helyzet, illetve megválaszolom a címben feltett kérdést.

A bajnokság győztese az, aki a 6 versenyből az 5 legjobb pontszáma alapján az élen végez. Lóránt mind az eddigi 5 futamon dobogós helyeket ért el, a legrosszabbja egy 3. hely. Összesen 61 pontot gyűjtögetett eddig, amely a legrosszabb 3. helyért járó 10 pontot levonva is 51. Viszont ez a 10 pont megvan, ami azt jelenti, hogy 61-nél kevesebb pontja már nem lehet, akár szerez pontot az utolsó futamon, akár nem. Amennyiben 1. vagy 2. lenne Imolában, akkor a végső pontszáma 66 vagy 63-ra emelkedne, minden más esetben 61 ponttal zár.

Az összetett 2.-3. helyeken Zolee és Will állnak 42-42 ponttal és nekik (mivel már van 0 pontos futamuk) ennyi az összesen szerzett pontszám is. Ehhez max. 15 pontot lehet gyűjteni egy esetleges futamgyőzelemmel, amely 42+15=57 lenne.

A címben szereplő kérdésre válaszolva: Kijelenthetjük félhivatalosan, hogy Lóránt lett a PerFectSim 2016-os GT2 bajnoka!

A dobogó alsó fokai még kiadók Zolee és Will között az lesz a nyerő, aki előrébb végez, hacsak Somaher nem ugrik fel, merthogy csupán 5 ponttal van lemaradva a fenti kettőstől, tehát ez még nem lefutott…

 

2016.06.06
Will