RR – GTR4 – 2019 – Versenykiírás

Rövid ismertető

A bajnokságot a RaceRoom-al játszuk. Nem lesz elég az ingyenes alapjáték, kell legalább egy GTR4-es autó, illetve rendelkezned kell azzal a pályával ahol épp versenyzünk.

A verseny egyéniben zajlik. Csapatbajnokság nem lesz, de a márkák közötti bajnokságot (KTM, Lotus, Porsche) meghirdetjük.

A verseny 7 különböző helyszínen zajlik, helyszínenként 1 időmérő és 3 verseny lesz. Az 1. verseny normál, míg a 2. és 3. fordított rajtráccsal indul. A fordított rajtrács alapja az előző verseny beérkezési sorrendje, mely az első 10 helyen beérkező versenyzőt érinti.
Tehát aki megnyeri az előző futamot, az a következő futamon a 10. helyről, míg aki az előzőn a 10. helyen ér célba, az a következő verseny pole pozíciójából indul.

FIGYELEM:
Ezen a bajnokságon csak a PSL Licenc-el rendelkező tagjaink vehetnek részt!

Szabályzatok

A bajnokságban való részvétellel elfogadod és magadra nézve kötelezően be is tartod a következő szabályzatokban leírtakat:

PerFectSim Szabályzat

Raceroom Szabályzat

A szabályzatokat mindenképpen el kell olvasnod, a benne leírtakat meg kell ismerned. Ez a bajnokságban való részvétel alapfeltétele.

Használható autók

  • KTM X-BOW GT4
  • LOTUS EVORA GT4
  • PORSCHE CAYMAN GT4 CS MR

FONTOS:
A jelentkezéskor mindenki köteles megadni, hogy  milyen autóval és melyik skinnel megy. Mindenki köteles más-más skint használni. Amennyiben mégis egy másik versenyző által már lefoglalt skint szeretnél, akkor neked kell egyeztetned az azt lefoglalóval, hátha neki megfelel más is. Ha sikerül megegyezni, közöljétek a változást a jelentkezés topicban! Természetesen aki lefoglalt már egy skint, az nem köteles átadni másnak.

Jelentkezés

A fórumban a megfelelő topicban, vagy ide kattintva jelentkezhetsz!

Jelentkezésnél kötelezően megadandó adatok:
Név
Autómárka (amivel részt veszel a bajnokságban)
Skin rajtszáma (amivel részt veszel a bajnokságban)

Szerver

(2019. február 17-től)

A bajnokság versenyeit a saját szerverünkön futtatjuk. Kéthetenként szombat este (az előző futam vége után) állítjuk át a következő pályára a szervert, amikortól már lehet a saját időbeosztásotoknak megfelelően szabadedzéseket futni, a szerver 24 órán keresztül üzemel.

Amennyiben a köztes hétvégén FunRace szerveződik, akkor az aktuális bajnoki futam után az adott Funrace szabadedzése kezdődik és csak a Funrace vége után indul a következő bajnoki futam szabadedzése.

név: Perfectsim GTR4
jelszó: PSL

A bajnoki futamra a jelszó meg fog változni, melyet a PSL-Licencel rendelkezőknek (csak és kizárólag nekik) a szervezők itt a honlapon közzétesznek!

Versenykörülmények

A futamok kéthetente szombatonként, 19:30-órás kezdettel rendezzük.

– Időmérő: 15 perc
– 1. Verseny: 20 perc
– 2. Verseny: 20 perc
– 3. Verseny: 20 perc

– Gumikopás: normal
– Nincs kötelező boxkiállás
– Üzemanyag fogyasztás: normal
– Nehézség: Get Real
– Sérülés: reális
– Zászlóhasználat: mind bekapcsolva

Óvás

Lehetőséged van óvásokat leadni a PerFectSim szabályzatban leírtaknak megfelelően.
NE HIRTELEN FELINDULÁSBÓL ÓVJ!

Az óvásokat itt teheted meg:  Óvás – topic

bünX mértéke:
20 mp.

Pontozás

Egyéni versenybe az alábbi táblázatban látható pontszámok fognak számítani.

Dobós futamnap szabály:
Az összpontszámba a 7 versenynapból a 6 legjobb versenynap kerül beszámításra! 

Márkakupa:
Az egyes márkák (KTM, Lotus, Porsche) közt is számolni fogjuk a pontszámokat:
Minden versenyen az adott típusú autóban versenyzők közül a legjobb 3 egyéni pontszámait adjuk össze.

HelyPontszám
1. hely15 pont
2. hely12 pont
3. hely10 pont
4. hely8 pont
5. hely6 pont
6. hely5 pont
7. hely4 pont
8. hely3 pont
9. hely2 pont
10. hely1 pont

Versenynaptár

SorszPályaIdőpont
1. Zolder 2019. 03. 02
2.Spa – GP2019. 03. 16
3.Macau2019. 03. 30
4.Mid Ohio – full2019. 04. 13
5.Nürburgring – GP2019. 04. 27
6.Shanghai – GP2019. 05. 11
7.Zandvoort – GP 2019. 05. 25