RR – DTM – 2017 – Versenykiírás

 

 Rövid ismertető 

A bajnokságot a RaceRoom-al játszuk. Nem lesz elég az ingyenes alapjáték, kell legalább egy DTM 2016-os autó, illetve rendelkezned kell azzal a pályával ahol épp versenyzünk.

A verseny egyéniben zajlik. Csapatbajnokság nem lesz, de a márkák közötti bajnokságot (Audi, BMW, Mercedes) meghirdetjük.

A verseny 8 különböző helyszínen zajlik, helyszínenként 1 időmérő és 2 verseny lesz.
Az 1. verseny normál, míg a 2. fordított rajtráccsal indul. A fordított rajtrács alapja az első verseny beérkezési sorrendje, mely az első 10 helyen beérkező versenyzőt érinti.
Tehát aki megnyeri az első futamot, az a 2. futamon a 10. helyről, míg aki az elsőn 10 helyen ér célba, az a 2. verseny pole pozíciójából indul.


 Használható autók 

– BMW M4 DTM 2016
– MERCEDES-AMG C 63 DTM 2016
– AUDI RS 5 DTM 2016

 

FONTOS:
A jelentkezéskor mindenki köteles megadni, hogy  milyen autóval és melyik skinnel megy. Mindenki köteles más-más skint használni. Amennyiben egy másik versenyző által már lefoglalt skint szeretnél mégis, akkor neked kell egyeztetned az azt lefoglalóval, hátha átadja neked és neki megfelel más is. Ha sikerül megegyezni, közöljétek a változást a jelentkezési topicban! Természetesen aki lefoglalt már egy skint, az nem köteles átadni másnak.

 


 Jelentkezés 

A fórumban a megfelelő topicban, vagy ide kattintva jelentkezhetsz!

Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 22. (péntek) – 22:00

(A jelentkezés meghosszabbítva a 2. futamhétvége előtti napig.)

 


 Szerver 

(2017. szeptember 1-től)

A bajnokság versenyeit a saját szerverünkön futtatjuk. Kéthetenként szombat este (az előző futam vége után) állítjuk át a következő pályára a szervert, amikortól már lehet a saját időbeosztásotoknak megfelelően szabadedzéseket futni, a szerver 24 órán keresztül üzemel.

Amennyiben a köztes hétvégén FunRace szerveződik, akkor az aktuális bajnoki futam után az adott Funrace szabadedzése kezdődik és csak a Funrace vége után indul a következő bajnoki futam szabadedzése.

név: Perfectsim DTM
jelszó: psl


 Versenykörülmények 

A futamok kéthetente szombatonként, 19:30-órás kezdettel rendezzük.

– Időmérő: 15 perc
– Futam: 2 x 20 perc

– Gumikopás: normal
– Nincs kötelező boxkiállás
– Üzemanyag fogyasztás: normal
– Nehézség: Get Real
– Sérülés: reális
– Zászlóhasználat: mind bekapcsolva



 Óvás 

Lehetőséged van óvásokat leadni, a futamot követő 24 órában. (vasárnap 20 óráig!) Óvás előtt nézd meg a visszajátszást és nemcsak a te, hanem a másik fél szemszögéből is, ne hirtelen haragból óvj!
Az óvásokat itt teheted meg:  Óvás – topic

Az alábbi formula szerint óvhatsz:
Név: a játékban használt neved
Óvott: az óvott fél játékban használt neve
Körszám és helyszín: az eset melyik körben történt és a pálya melyik részén
Leírás: rövid leírás az esetről

Csak a fentiek szerinti óvást fogadjuk el!

 


 Pontozás 

Egyéni versenybe az alábbi pontszámok fognak számítani. Mindkét versenynél, a normál (főfutam) és a fordított rajtrácsosnál (mellékfutam) is ezeket a pontszámokat lehet megszerezni.

Az összpontszámba a 7 legjobb versenynap futamai kerülnek beszámításra! Ez azt jelenti, hogy adott napi versenyhelyszíneken az fő- és mellékfutamon összesen szerzett eredmények közül a legrosszabb ponteredményt hozót emeljük, vesszük ki mindenki összpontszámából.
Tehát ha valakit nagyon hátrányosan érint egy esetleges versenybaleset, vagy egy versenynapon nem tud megjelenni más elfoglaltsága miatt, még nem fog nagy hátrányba kerülni az összetett verseny alakulásában.

Márkakupa:
Érdekességképp az egyes márkák (Audi, BMW, Mercedes) közt is számolni fogjuk a pontszámokat a következőképpen:
Minden versenyen az adott típusú autóban versenyzők közül a legjobb 3 egyéni pontszámait adjuk össze.

Helyezés Pontszám
1. hely 15 pont
2. hely 12 pont
3. hely 10 pont
4. hely 8 pont
5. hely 6 pont
6. hely 5 pont
7. hely 4 pont
8. hely 3 pont
9. hely 2 pont
10. hely 1 pont

 


 Versenynaptár 

Sorsz. Pálya Időpont
1. CIRCUIT ZANDVOORT 2017. 09. 09.
2. HOCKENHEIMRING 2017. 09. 23.
3.  MAZDA LAGUNA SECA 2017. 10. 07.
4. SUZUKA CIRCUIT 2017. 10. 21.
5.  NORISRING 2017. 11. 04.
6. HUNGARORING 2017. 11. 18.
7. MID OHIO 2017. 12. 02.
8. SPA-FRANCORCHAMPS 2017. 12. 16.